Stíler blog

9 időtálló alapdarab, aminek ott kell lennie a szekrényedben

9 időtálló alapdarab, aminek ott kell lennie a szekrényedben

2018. október 17. - Pusztai Olivér

Vannak olyan ruhadarabok, amiket tilos kidobni, mert az idő múlásával nem hogy nem mennek ki a divatból, hanem még értékesebbek lesznek. Ha ilyenekkel szeretnéd erősíteni a basic ruhatáradat, akkor a most következő 9 darabnak muszáj ott lennie.

ed0de88b49cd2f5e42167dd1d4ef18bc.jpg

Gyerekként soha nem értettem, hogy nagyapám, apám vagy éppen a nagyi miért vigyáz annyira a ruháira. Pont a napokban, amikor a garázsban nagytakarítást és divat-lomtalanítást tartottam, döbbentem rá, hogy azok a már régen nem hordott ruhadarabok még mindig olyan szépek, mint ahogyan emlékeztem rájuk 10-15 évvel ezelőttről. Ahogy öregszem, én is elkezdtem erősen kötődni egy-egy holmihoz, amit eszem ágában sincs kidobni, és nem csak azért, mert érzelmileg sem vagyok képes megválni tőlük, hanem mert teljesen jó állapotban vannak - mondhatnám, sokkal jobban néznek ki, mint mondjuk 10 éve. Na, ezek azok az alapdarabok, amik szerintem nem csak jól beépíthetőek a napi szettekbe, hanem időtállóságukkal még menőbbé is teszik a megjelenésemet.



BŐRKABÁT: OLYAN MINT EGY NAPLÓ

Nem túlzok, ha azt állítom, hogy mindenkinek van egy bőrkabátja a szekrényében. Ez az alapdarab nem hiányozhat senki ruhatárából, mert roppant praktikus, szinte minden stílusban jól variálható, és a legfontosabb, hogy soha nem megy ki a divatból, pont ezért tekintek rá úgy, mint egy időtlen darab.

Választhatsz egy igazán klasszikus formát, sőt, manapság a szabás is nagyon sok plusz opciót enged az öltözködés terén. Érdemes a színekkel és a díszítéssel is játszani, az újdonságot pedig a különböző gyártási újítások és a bőr feldolgozásának színvonala jelenti. Amire érdemes figyelni, hogy szezon elején és szezon végén töröld át bőrápolóval, egyébként pedig használd, nyűdd és hordjad, hogy a következő évre még inkább vintage hatása legyen.



FLANELING: A WESTERNHŐSÖK ALAPDARBJA

Ez a technikai ing a cowboyok és a vidéki amerikaiak egyik kedvenc munkaruházata volt már a 19. század végén is, és vált egyre népszerűbbé az egész világon. Speciális anyaga tökéletes nedvszívó képességgel bír, nagyon jól szellőzik, meleg, és egyedi festésének köszönhetően hosszú évekig hordható úgy, hogy a színe nem kopik. Ha pedig mégis eresztene a színéből, az csak patinásabbá teszi, egyáltalán nem érezzük majd slamposnak.



RAW FARMER, AMI VELED ÖREGSZIK

Van egy farmertípus, amit Raw-nak neveznek, és különlegessége, hogy a gyártási szakaszban az anyagot nem mossák, így a festékpigmentek teljesen beragadnak a gyapotszálak közé. Ennek két előnye is van, sokkal hajlékonyabb és nyűhetőbb lesz a farmer, illetve sokkal természetesebben kopik ki a nadrág csak ott, ahol valóban fizikai hatásnak van kitéve. Ez az igazi varázsa ennek a típusnak, és ezért is tartom zseniális választásnak a basic ruhatárunk összeállításánál. Az ilyen típusú nadrágot hosszú évekig hordhatjuk úgy, hogy foltozni, cserélni sem kell.

 

BRONZ ÓRA, AMI MÁR ÚJ KORÁBAN IS PATINÁS

Az egyik legjobb választás, ha egy bronz alapanyagú órába fektetsz be. Ennek a fémnek az egyedi patinája, idővel egészen varázslatossá teszi majd az órádat, ugyanis az aranyhoz, a titánhoz, az ezüsthöz és más nemesfémhez képest a bronz patina hatását a tengerszint feletti magasság, a légnyomás és a páratartalom is nagyban befolyásolja. Így bármerre jársz a világban, az órád minden kaland nyomát magán fogja viselni.



SZÖVET SPORTCIPŐ: EGY KIS HANYAGSÁG MINDIG KELL

Ha cipőről beszélünk, akkor a férfiak többségénél szerencsére már egyet jelent a tiszta és ápolt lábbelivel, amit hétköznap, munkába, tárgyalásra választanak az outfitjüköz. Személy szerint ezt örömmel veszem, mert ez az igényesség és az ápoltság egyik jele.

 

Azonban ha a vászon surranókról beszélünk, akkor pont az ellenkezője érvényes. Minél öregebb és elnyűttebb, annál menőbb - nyilván nem a munkahelyen öltöny nadrággal. A kedvenc Converse Chuck Tayloromról beszélek, ami már vagy 5 éve megvan és még egyszer sem mostam ki, imádom, hogy velem és az élményeimmel öregszik, kopik ki a színe és a vászon, valamit a talprész szépen lassan egybeolvad. Tisztítására csak egy jó minőségű vászontisztító spray-t használok és langyos mosószeres vizet, de azt is csak ha már tényleg vállalhatatlanul néz ki, egyébként pedig hagyom, hogy az élmények maradandó jelei díszítsék.

 

BŐR PÉNZTÁRCA - IDŐVEL SZÉPÜL

Egy kiegészítő lehet kicsi, de cseppet sem jelentéktelen, főleg, ha egy pénztárcáról beszélünk. Hosszú távon érdemes egy nagyon szép, minőségi pénztárcába fektetni, ami biztosan hűségesen fogja tárolni a keményen megszerzett forintjaidat. Itt is az idő lesz a legjobb segítségedre abban, hogy a tárcád szépen lassan betörjön, felvegye a formáját és puhává váljon.



FARMERDZSEKI - PIMPELHETED KEDVEDRE

Itt az ősz, újra érdemes elővenni a réteges öltözködés egyik aduászát, a farmerdzsekit. Ahogyan a farmernadrágnál, úgy a kabátnál is érdemes olyat választani, ami Raw típusú, hogy az teljes mértékben rajtunk törjön be és kopjon ki úgy, ahogyan a testalkatunk engedi. Ha pedig még ez sem elég, akkor érdemes pár felvasalókát vagy felvarrókát is bevetni az egyedi megjelenés érdekében. Én idén a Levi’s Taylor Shop eseményen szuper inspirációkat kaptam, és millióféle trükköt láttam arra, hogy néhány egyszerű eszköz segítségével hogyan tehetjük egy fokkal extrábbá és személyesebbé a farmerdzsekinket.



BŐRTÁSKA - HOSSZÚ TÁVÚ BEFEKTETÉS

Szerintem egy bizonyos kor után mindenki rádöbben arra, hogy a bőrtáska (ha az valóban bőr, és jó minőségű) egy életre szóló társ lehet. Nyilván az elején még nehéz és merev, de a gravitáció, az évek és a súly nagyon szépen betörheti majd. Óvd, de épp csak annyira, amennyire kell, és hagyd hogy a használatból fakadó törések és kopások egyedivé tegyék.

süti beállítások módosítása