Nyaralni jó dolog, de csak akkor, ha tényleg ki tudsz kapcsolódni. Sok üdülőhely azonban annyira zsúfolt, hogy pihenés helyett csak feszengünk a sok turista között. Ha arra vágysz, hogy gyönyörű és csendes környezetben pihend ki magad, akkor válassz az alábbi 5 üdülőhely valamelyikéből, ahol az ott töltött idő felér egy szanatóriumi bérlettel.
Azt hiszem, kezdem megérteni a szüleimet. Amikor a közös nyaralástervezésénél én mindig valami zsúfolt, élettel teli hely mellett tettem le a voksomat, ők állandóan egy általam “unalmasnak” gondolt desztinációt preferáltak. Most, hogy majdnem annyi idős lettem, mint akkor ők, rájöttem: nem velük volt a baj, csak én volt túl fiatal.
Amikor nyaralóhelyet nézek, nekem is sokszor eszembe jut: nem akarok visítozó gyerekeket, medencében táncolós-gimnasztikázós közös programokat, ajtócsapkodást a 300 szobás szállodafolyosón, és brutál mennyiségű turistát kerülgetni az adott ország nevezetességei körül. Inkább rászánok több időt a neten lógva, hogy megtaláljam azokat a rejtett kincseket, amiket szinte senki sem ismer, viszont kellőképpen érdekesek és szépek. Idén is ezt tettem, és a következő 5 hely keltette fel az érdeklődésemet.
Ahogy kedves egy ismerősöm mondja: “A boldogsághoz nem kell más, mint egy bankkártya és térerő!” - és ezzel a mai napig nem tudok vitatkozni! Lecsekkoltam, mindenhol tudok bankkártyával fizetni, és a wifi is megoldott, szóval tényleg nincs más hátra, mint bepakolni a bőröndbe, becsúsztatni a kártyámat a farzsebembe és irány a nyugodt kikapcsolódás!
1. ÉSZAK-SPANYOLORSZÁG ÉKSZERDOBOZA
Az egész falu annyira pici, hogy közel 1049-en lakják. Ez a hely igazi időutazás, amivel visszaröpülünk a középkorba. Szűk utcák, romos házfalak és kedves épületek teszik romantikussá a helyet. Albarracín apró települése egy hegytetőn fekszik Rió Guadalavar fölött, Teruel tartományban, ahol élmény esténként kiülni egy pohár borral a kezünkben a teraszra és gyönyörködni a csodás tájban.
2. AKTÍV PIHENÉS PORTUGÁLIÁBAN
Az Azori-szigeteket Portugália egyik legszebb kincsének tartják. Kristálytiszta víz, gyönyörű hegyek, vulkáni barlangok, mesés vízesések, zöld legelők várnak mindenkit, aki aktív pihenésre szánja el magát. A természetkedvelőknek egyszer kötelező ide eljutniuk.
3. CASTELLUCCO DE NORCIA - A MŰVÉSZETEK PARADICSOMA
A kisváros Castelluccio di Norcia, Norcia közelében fekszik, Olaszországban. A csendes városkában olyan érzésünk van, mintha megállt volna az idő valamikor a 19. század közepén. Ráadásul májustól július elejéig pompázó virágmezők várják az idelátogatókat, amiken sétálva egy romantikus regény főhőseinek érezhetjük magunkat.
4. FISKEBACKSKILT - A HALIMÁDÓKNAK
Ez a kis halászfalu Svédország nyugati partjainál található. Bár kifejezetten apró, mégis a friss tengeri ételek, a hangulatos sétányok és hosszú, gyönyörű bringaútvonalak Mekkájának tartják, ahova nagyon sokan szeretnek ellátogatni. A tenger és a halételek szerelmeseinek pedig egyenesen kihagyhatatlan!
5. IRÁNY A BASSANO DEL GRAPPA!
Jól sejted: a városnak köze van Olaszország jellegzetes italához, a grappához! Sőt, kifejezetten a grappa fővárosának is nevezik. Aki szereti a rövidet, netán kifejezetten a grappát, annak kötelező ellátogatnia ide. Bár nem olyan impozáns, mint a közeli Velence, de éttermei, kávézói pont ugyanolyan kellemesek, mint a vizek városában. És talán meghittségben itt kapsz többet!