Aki valamit is ad magára, nem vesz már fel átlátszó ruhát a vörös szőnyegre. Ennek ellenére azért akadtak, akik megmutatták a bugyijukat, de a többiek sem szégyenlősködtek.
Lassan már én érzem kínosnak azzal kezdeni minden zenei díjátadó után a posztot, hogy “megint elfelejtettek felöltözni”. Pedig nincs mit tenni, a tegnap éjjel/ma hajnalban zajlott MTV VMA a zenei világ egyik legjelentősebb díjátadója, a vörös szőnyeg viszont távolról sem emlékeztet Oscar-gálára.
Nicki Minaj toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből. A Barbie-rózsaszín plasztik szerelés, a vállalhatatlan rojtokban végződő műhaj és a tevepata annyira kellemetlen, amennyire csak lehet – mégis, Nicki legalább hozza a formáját és nem áll be a combcsizmákkal és átlátszó ruhákkal teli sorba.
ESSÜNK TÚL A PUCÉRSÁGON
Már tényleg nem nagy újság, hogy a vörös szőnyegen felvonuló celebek fele átlátszó ruhát választ. Mintha kiárusítás lett volna egy műkorcsolya ruhákat forgalmazó üzletben – egy kis testszínű, áttetsző anyag, némi csipke, flitter és strassz, és már készen is van a ruha!
MI SZEXI MÉG? HÁT A COMBCSIZMA!
Ha a meghívón szereplő dress code a szexi viseletet írta elő, akkor érthető, hogy miért választottak többen is combcsizmát az eseményre. Alessandra Ambrosio Balmain csodája magasan kiemelkedik a mezőnyből, de egy komoly kérdést is felvet: vajon mennyi idő és hány öltöztető kell egy ilyen csizma felvételéhez?
Noah Cyrus nagyon laza akarhatott lenni, míg Farrah Abraham a legdögösebb outfit díjára hajthatott – az eredmény mégis lehangolóan hasonló.
AKIK AKARTAK, DE ELBUKTAK
Van, hogy rossz ruhák történnek olyanokkal, akik nem szolgáltak rá. Ezek a hölgyek csúnyán beszólhattak a stylistjuknak, mert egyébként ép ésszel elképzelni sem tudom, hogyan került az a furcsa lámpa búra Vanessa Hudgensra, vagy hogy Paris Jacksont ki győzte meg arról, hogy jó ötlet ez a szett.
HAMUPIPŐKÉK A BÁLBAN
Kesha és Lorde nem a kifejezett cukiságukról híresek, a ruháik mégis ezt üzenik. Pasztell színek, fodrok és marabu – de az arcuk elárulja, hogy mennyire nem érzik otthon magukat ebben az új szerepben.
Katy Perry mellettük egészen önazonos a szoborszerű, futurisztikus vonalvezetésű Stephane Rolland estélyiben, a sminkjére és hajára azonban nem találok magyarázatot.