Stíler blog

Az érintés hiánya súlyos lelki zavarokat okoz!

Az érintés hiánya súlyos lelki zavarokat okoz!

2017. február 17. - Pusztai Olivér

Általános felfogás, hogy egy kapcsolat akkor jó, ha jó sokat szexelünk. A legfrissebb kutatások szerint azonban ennél sokkal fontosabb az ölelés és simogatás mennyisége, ugyanis ezek hiánya komoly lelki zavarokhoz is vezethet. 

hug-day-wallpaper-images6.jpg
 

TÁRSADALMI SZABÁLYOK VS. FIZIKAI KAPCSOLAT

Egyre több kísérlet és kutatás bizonyítja, hogy akiknek hiányzik a szex az életéből, elsősorban nem is a nemi aktus után sóvárognak, hanem a gyengédség és az érintés iránti vágyuk nem teljesül.

 

Érdekes, hogy életünk során már az embrionális korban kialakul a testi kapcsolat, de pont a társadalmi szabályok azok, amik legtöbbször megakadályozzák az érintések vágyának beteljesülését. Hiszen mégsem ölelgethetjük tanárainkat az iskolában, munkatársainkat esetleg főnökünket a munkahelyen, pedig hányszor lenne rá szükségünk?! Próbálunk jól nevelten viselkedni, megfelelni a társadalmi elvárásoknak, és nem is gondoljuk, hogy ezzel mennyire negatívan hatunk a szervezetünkre és a lelkünkre.

Egy amerikai kutatás arra is rávilágított, hogy azok, akiket sokszor ölelnek és simogatnak, illetve sokkal intenzívebb a testi kapcsolatuk a szeretteikkel, kevésbé szoronganak és a félelemérzetük is sokkal kisebb, mint az átlagnak. A friss szerelmesek is azért lebegnek a föld felett a kapcsolat kezdetén, mert átlagosan hatszor több ölelést és érintést kapnak egymástól, mint azok a párok, akik már több, mint másfél éve vannak együtt.

 

STRESSZOLDÁS, FÁJDALOMCSILLAPÍTÁS, HANGULATJAVÍTÁS

Nem is gondolnánk, hogy az érintés mennyire jótékony hatással van a szervezetünkre! Ha gyengéden, szeretettel megsimogatunk vagy megölelünk valakit, annak a szervezetében csökken a feszültséget okozó hormonok szintje, vagyis oldódik a stressz és az idegrendszerre is jótékony hatással van. Emellett kihatással van a viselkedésünkre és pozitívan hat a hangulatunkra is.

A simogatás és az érintés például képes felülírni a fájdalomérzetet is. Emlékezzünk csak, amikor gyerekként elestünk a játszótéren és anyukánkhoz rohantunk egy ölelésre. Semmilyen fájdalomcsillapítót nem kaptunk, mégis úgy hatott az ölelés, mint a legerősebb morfium. Ennek oka, hogy a bőrünkben a simogatás érzékelésére külön idegrostok találhatók, és minden ilyen idegrost nagyjából 1 négyzetcentiméternyi területről továbbítja az agyba a simogatás hatását, ami ott érzéssé konvertálódik.

 

HÁNY ÖLELÉS KELL A BOLDOGSÁGHOZ?

Bármilyen meglepő, az ölelések számát és pozitív hatásukat számszerűsíteni is lehet. A kutatást végző egyetem vezető pszichológusa, Virginia Satir azt állítja, hogy napi négy ölelés/kellemes érintés kell ahhoz, hogy „túléljünk” és elegendő hormon szabaduljon fel a szervezetünkben, nyolc ölelés szükséges a szinten tartáshoz, és nagyjából tizenkettő a gyarapodáshoz, azaz hogy elérjük azt az egészséges hormonszintet, amit akkor érzünk, amikor boldogok vagyunk.

Érdemes utánagondolni, hogy naponta hány ölelést kapunk a környezetünkben élő emberektől, és vajon a családtagjainkat, szeretteinket az anyagi javakon kívül ellátjuk-e elegendő testi érintéssel?

 

 

 

 

süti beállítások módosítása