Stíler blog

Nagyanyáink bevásárlószatyrai újra támadnak

Nagyanyáink bevásárlószatyrai újra támadnak

2018. május 28. - Rigó Ági

Minden nyár elején beüt valamilyen „őrületes” kiegészítő trend, amin jót mosolygunk, aztán el is felejtjük. Az idei dili azonban máris begyűrűzött az üzletekbe, sőt az utcai viseletbe is, így nem mehetünk el szó nélkül a nagyi szatyor mellett.

net-bag-fashion-grocery-bag-trend-4-500x400_grande.jpg

A kifutók után jöttek a magazin és a street style fotók, majd ezekkel párhuzamosan a fast fashion áruházak… mígnem arra eszméltem, hogy élő, hús-vér emberekkel beszélgetek, akiknek a legnagyobb vágyuk egy ilyen nagyi szatyor.

Nem tudom másképp hívni, az én nagyim ezt gyűrte a táskájába, mielőtt a sarki kisboltba indult volna. Egy hálószerű képződmény, ami tökéletesen megfelel arra, hogy rugalmassága révén biztos menedéket nyújtson a liter tejnek, meg a kiló kenyérnek.

Belátom, egy ideje már kísérleteztünk a különböző anyagból készült átlátszó táskákkal, és meg is volt a szűk, ám annál is lelkesebb rajongótáboruk. Viszont míg a transzparens táskák eddig többnyire futurisztikus küllemmel bírtak a plasztik anyagnak köszönhetően, a 2018 tavaszán élre törő szatyrok inkább vintage hangulatot árasztanak.

PRO NAGYI SZATYOR

Az első sokkon túllendülve nézzük csak objektíven, mik is ennek a táska stílusnak az előnyei!

Garantáltan instakompatibilis darabokról beszélünk, csak nem szabad megfeledkezni arról, hogy olyan menő kiegészítők kerüljenek bele, mint egy fürt banán vagy egy kellően elborult elméjű szerző könyve, szigorúan minimál dizájnú borítóval.

Mellette szól az is, hogy egyelőre az újdonság erejével hat, így ha nem akarunk éppen új ruhatárat vásárolni az új szezonra, ez tipikusan az a kis befektetés, ami látványos hatást fog elérni.

A bézs, fehér vagy fekete fonott szatyrok kellően semlegesek, így kedvenc nyári ingruhánktól kezdve a vinatge átlapolós fazonokig, sőt, a jól bevált farmerig minden stílusban jól használhatóak.

untitled_design_3.jpg

KONTRA NAGYI SZATYOR

Bárki bármit mond, én hiszem, hogy a divatnak praktikusnak kell lenni. Az önkifejezés és művészet szép dolog, de ha a hétköznapi ruhatárunkról van szó, akkor igenis van egy határ. (Persze mindenkinek máshol, és ez így van jól…)

Azt viszont nem igazán látom, hogy egy szupertrendi, hálós táska hol lenne praktikus. A fentebb említett banánon kívül viszonylag kevés dolog van, ami biztonságban van benne. A napszemüvegemet, rúzsomat, kulcsaimat – vagyis a városi túlélés alapfelszereléseit – biztosan az első 2 méteren hagynám el.

A másik nonszensz a nagyi szatyor műfajával, hogy milyen összegeket képesek elkérni ezekért a kis semmiségekért a gyártók. Az, hogy normál (mű)bőr táska árban értékesítik ezeket a „táskákat”, és még olyan fancy cetlikkel is ellátják, hogy „handmade”, már a pofátlanság határa. Persze ebben a műfajban is a Vetements viszi a prímet, náluk 3690 EUR, vagyis bőven 1 millió forint feletti áron vesztegetik ezt a csodát. Még jó, hogy kapni…

vetements_1.jpg

A nagyi szatyrok ferrarija, a Vetements-nak köszönhetően bőven az 1 milliós álomhatár fölött 

Szerencsére azonban vannak helyek, ahol ésszerű áron szerezheti be a nagyi szatyrot az, aki úgy érzi, nem tud nélküle élni – párezer forintos áron cuki hazai gyártótól vagy nagy, nemzetközi webshoptól is megrendelhetjük.

süti beállítások módosítása