Stíler blog

5 topán, amit minden cipőrajongónak ismernie kell

5 topán, amit minden cipőrajongónak ismernie kell

2017. július 24. - Rigó Ági

Első ránézésre egy cipő nem több pusztán funkcionális eszköznél, ami védi a lábunkat, esetleg még kényelmes is. Valójában azonban ennél milliószor több rejlik benne! Képes mindent megváltoztatni: a kinézetünket, azt, hogy mozgunk, ahogy érezzük magunkat, sőt a viselkedésünket is.

 

A királyfi sosem találta volna meg Hamupipőkét az üvegtopán nélkül, és Dorothy piros cipellője is esszenciális az Óz történetben. Majdnem ilyen mesebeli cipők jönnek most, de a különbség az, hogy ezeket akár be is szerezheti magának az, aki így szeretné teljessé tenni a kollekcióját. A most következő cipőket filmek, vagy éppen viselőik tették fogalommá a divat történetében.
giphy_7_5.gif

1. LADY GAGA SAROK NÉLKÜL

Lady Gaga személyiségének fontos része a botrányos divat – láttuk már talpig nyers húsban is – és ez a cipőkre is vonatkozik. A magas talpú, sarok nélküli cipőben első ránézésre még egy helyben álldogálni is komoly kihívás, nem hogy járni, de Gaga megoldotta a feladatot.

Az egyik leghíresebb a 2010-es Grammy díjátadóra egyenesen neki tervezett Giorgio Armani szett, de Gaga addig-addig vásárolta az indokolatlanul magas, sarok nélküli platformokat, míg végül már minden sarki kínai boltban is találhattunk hasonlót.

2. CARRIE BRADSHAW ÉS AZ Ő MANOLÓI

Aki valaha egyetlen részt is látott a Szex és New Yorkból, az tudja, hogy Carrie rajongott a Manolo Blahnik cipőkért. A sorozat világhírűvé tette a márkát, és egyúttal alaposan feltornázta a dizájner cipők árait.

A leghíresebb Manolo természetesen a menyasszonyi ruhához viselt kék darab, aminek az időtlenségét mutatja, hogy bár az első verzió majdnem 20 éve tűnt fel a képernyőn, máig kapható (ha hajlandóak vagyunk 870 dollárt adni érte).
810_1.jpg

3. NEM IS SZÉP, NEM IS FUNKCIONÁL, MÉGIS KELL

Alexander McQueen divatbemutatói mindig is külön eseménynek számítottak a divathetek forgatagában, de a 2010 tavaszi-nyári kollekcióban a cipők voltak a legemlékezetesebbek. Ekkor jelent meg ugyanis az Armadillo, ez a 30 cm magas, inkább patára, mint cipőre emlékeztető darab. Egybeolvadt a modellek lábának ívével, mintha nem is e világi teremtmények lettek volna.

A siker akkora volt, hogy az eredetileg nem eladásra szánt koncepció cipőket mégis gyártani kezdték.

4. LOUBOUTIN ÉS A PIROS TALPAK

A Louboutin cipők sokáig a karmazsinvörös talpaikról voltak híresek a cipőrajongók körében, míg aztán a cég gondolt egyet, és a klasszikus nude fazonokat elkezdte 7 különböző árnyalatban gyártani “Nudes” néven. A lépés célja, hogy bármilyen bőrszínnel is rendelkezzünk, megtalálhassuk az árnyalatban megfelelő cipőt, ami így csodásan nyújtja a lábat.
nudes_1.jpg

5. CSAJOK ÉS KOCSIK

A 2012-es tavaszi kollekcióban a Prada nagyot villantott, ugyanis a bemutató után mindenki a cipőkről áradozott. A “Flame” néven futó darabokat retró hangulatot idéző lángnyelvek díszítik, mint az amerikai autógyártás fénykorában a kocsikat. Az erős, telt színek is ezt a korszakot hozzák vissza, és a styling is a retró feelinget erősíti.

süti beállítások módosítása