Stíler blog

Csúcstechnika a tökéletes bikini titka

Csúcstechnika a tökéletes bikini titka

2017. június 20. - Rigó Ági

Sokan tudják már, hogy fontos okosan kialakított, minőségi fehérneműt hordani, a strandholmik esetében azonban – bár mindkét esetben melltartóról beszélünk – nem használják ezt a tudást és a csúcstechnika nyújtotta lehetőségeket. Pedig ha jól választunk, és esetleg hajlandóak vagyunk egy kicsit többet költeni, sok kellemetlenségtől megkímélhetjük magunkat.

1_hot_fiesta_pu_mid_601_1.jpg

A bikini “feltalálása” óta már több, mint 70 év telt el, fürdőruhát pedig még régebben gyártanak és viselnek. A színek, minták és fazonok szezononként változnak, de a háttérben egy sokkal komolyabb, nagyívű fejlődés zajlik: a gyártási technológia halad a korral, vagyis egyre jobb anyagok, és intelligensebb megoldások születnek.

55023b875a4c9_1947.jpg

A bikini hivatalosan 1947-ben debütált Párizsban

 

TULAJDONKÉPPEN EZ IS FEHÉRNEMŰ...

A fürdőruhák, bikinik és a fehérneműk sok mindenben hasonlítanak, így érdemes a melltartóvásárlásnál szerzett tudásunkat a strandholmik esetében is kamatoztatni. Az, hogy pontosan tudjuk a melltartó méretünket már alap, és természetesen a bikini felsőnél is fontos infó, de ne feledkezzünk meg a többiről sem!

Aki nem átlagos méret, nem minden üzletben talál megfelelő melltartót, de ha már megvan a márka, akkor a fürdőruhavásárlás is könnyebb lesz, hiszen elég ragaszkodni a jól bevált brandhez.

4_painted_leaves_w_tai_601_1.jpg

A Triumph ezt a melltartót egészen G kosárméretig gyártja!

Mostanában egyre menőbbek a hagyományos merevítő nélküli melltartók, mint például a Triumph Magic Wire technológiával készült termékei. Kétségkívül kényelmesek, így ha bejött ez a megoldás, érdemes fürdőruha esetében is ezt keresni!

Az átlagosnál nagyobb melltartók nemcsak a kosárméretben kell, hogy különbözzenek, hanem jól jön, ha a vállpánt is masszívabb és szélesebb, hiszen így nem fogja vágni a vállunkat.

painted_tulum_wp_mini_p1200_square.jpg

Mexikói hangulat és biztos tartás a Triumph legújabb kollekciójában

 

...ÉS EGYÚTTAL KOMOLY TECHNIKAI HOLMI

A fazon és kényelmi trükkök mellett fürdőruhavásárlásnál azt is érdemes szem előtt tartani, hogy milyen az anyag minősége. Súlyos divatbakikat kerülhetünk el például, ha nem válik átlátszóvá, amint vizes lesz – de ennél fontosabb kényelmi szempontok is vannak!

Száradjon gyorsan

A Quick Dry logóval ellátott termékek a sportruházathoz hasonlóan gyorsan száradnak, így nem kell folyton azt várni, hogy megszáradjon, és persze nem is kell folyton átöltözni, ha nem akarunk a vizes dresszben lenni.

Tartson, ahol kell

Ha egy lenge nyári ruha alatt ott lapulhat a hasleszorító fehérnemű, akkor a fürdőruha miért ne csinálhatna derekat vagy éppen lapos hasat? Ha ennyi önbizalom-boost kell ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a strandon, akkor keressük az alakformáló anyagból és megfelelő mintával készült dresszeket!

2017-06-20.jpg

Ne essen szét a nyaralás végére

A rossz minőségű fürdőruhák nemcsak komfortérzetben maradnak el a többitől, de hamar tönkre is mennek. A víz, a klór vagy só, a gyakori mosás és a tűző nap gyorsan megviseli a gyengébb anyagokat. Mivel a legtöbbünknek nem egyszerű megtalálni azt a bikinit, amiben jól is érezzük magunkat, így mindenképpen jobban járunk, ha – akár kicsit drágábban is, de – tartós darabot választunk.

mm_17_whu_pt_tan_pt_601.jpg

süti beállítások módosítása