Stíler blog

5 tipp, hogy megmentsd a kapcsolatodat

5 tipp, hogy megmentsd a kapcsolatodat

2017. március 16. - Pusztai Olivér

Egy párkapcsolat általában észrevétlenül kezd el hanyatlani, és csak akkor eszmélünk fel, amikor már baj van, és elhidegültünk egymástól. Ha azt érzed, hogy valami már elmúlt, de szakítás helyett még érdemes lenne megmenteni a kapcsolatot, fogadd meg a következő tanácsokat.

 five_signs_relationship_is_over.jpg

Senki nem tudja megmondani, hogy mikor jön el az a pont, amikor romlani kezd egy kapcsolat, sőt azt sem vesszük észre, amikor már tudatosan kellene lépni azért, hogy megpróbáljuk megmenteni. Egyszerűen azt érezzük, hogy már benne vagyunk nyakig és egyszerre vagyunk csalódottak, kétségbeesettek és fogalmunk sincs, hogy mihez kezdjünk.

 

Még mielőtt bármibe is belekezdesz, fontos, hogy átgondolod, hogyan siklott félre a kapcsolatod. Fontos megjegyezni, hogy erről nem csak a másik fél tehet, vagy az a bizonyos harmadik, hanem nagyban te is hozzájárultál ehhez.

 

Ahhoz, hogy egy megromlott kapcsolat javulni kezdjen, a legfontosabb, hogy a saját viselkedésünkön változtassunk, hiszen a partnerünket soha, de soha nem fogjuk tudni megváltoztatni. Ne is próbálkozz ezzel, mert a kőkemény ellenállás fog veled szembe jönni és csak rontani fogsz a már így sem túl fényes helyzeten. A fő cél most, hogy azt vedd számba, TE mit tudsz tenni ezért a kapcsolatért, TE hogyan tudod rendbe hozni, vagy legalább elindítani egy irányba, hogy jobb legyen a helyzet.

 

A legkézenfekvőbb újra kezdeni az egészet. Ez alatt értsd azt, hogy visszatérni a gyökerekhez, a kapcsolat elejéhez: a szeretethez, a kedvességhez, a tisztelethez és a megbecsüléshez. Ha ezeket újra felépíted, képes leszel változtatni.

 

(Oké, tudom, ezt leírni könnyű, véghezvinni azonban egyáltalán nem az. A férfiak többsége például nem beszél az érzéseiről túl sokat. Olyanok, mint a székely ember, aki a lagziban elmondta az asszonynak, hogy szereti, aztán gyorsan hozzá is teszi: „ha pedig változik valami, majd akkor szólok!” Aztán érje be a feleség ennyivel nagyjából egy teljes életen át. Persze a nők többsége szereti és akarja is hallani, hogy mennyire szeretik őt.)

 

 1. Tudd meg, mikor érzi jól magát melletted

Ha nem is mondod ki a bűvös szavakat, próbáld kimutatni, az sokkal egyszerűbb. Éppen ezért kérdezd meg a társadat, hogy ő mikor érzi magát igazán szeretve általad. Mik azok a pillanatok, amikor érzi, hogy figyelsz rá és szereted, amikor újra azt érzi, hogy fontos számodra. Ha ez megvan, akkor erre kell koncentrálni, és ezekből kell neki adni sokkal többet.

Persze most sokan felszisszennek, hogy de hát ez nagyon nehéz egy már hanyatló kapcsolatban. Ez teljesen igaz, de senki nem mondta, hogy könnyű lesz.

Persze van az a pont, amikor az ember már belefáradt abba, hogy csak ad és nem kap vissza. Ez már egy kicsit problémásabb terület ilyenkor, de pont ezért kezdett el hanyatlani a kapcsolat, mert már nem tesztek bele annyit, mint korábban. Elindul a méricskélés, ki tett bele többet és mikor… ezt most gyorsan engedd el, mert soha nem fogtok kilendülni a gödörből! Tedd félre az üzleti alapú adok – kapok szeretetet és adj hitelbe. Hidd el, meg fog térülni! Ha pedig nem, a te lelkiismereted legalább megnyugszik, hiszen mindent megtettél.

 

2. Szeretgesd meg, öleld és csókold, mint régen!

Vedd elő korábbi posztunkat az érintésről és az ölelésről. Pont azért írtam meg, mert ez az első, ami elvész, amikor egy kapcsolat kezd kihűlni. Sokkal kevesebbet érintkeztek testileg, nincs ölelés, magadhoz húzás és csók, elveszik a szenvedély és marad a megszokás. Kezdj el tudatosan figyelni arra, ami a kapcsolat elején magától jön: az ölelés, simogatás stb. Azt teljesen tudatosan add a partnerednek. Ha még nem hunyt ki teljesen a tűz, van esély arra, hogy ezzel a trükkel újjáélesszétek.

 

3. Kérdezd meg tőle, hogy van!

Ahogy megszokjuk egymást, és elkezdjük élni a szürke, hajtós hétköznapokat, olyanná válik mellettünk a társunk, mint egy poros bútordarab a nappaliban. Szinte észre sem vesszük, csak hetente, amikor véletlenül belerúgunk takarítás közben. Bármennyire is sok a dolgod, szánj egy kis időt a párodra, lassíts le! Vedd őt észre és foglalkozz az érzéseivel, és amúgy az sem baj, ha te is foglalkozol a sajátoddal. Keress alkalmat, hogy beszélgessetek egymással, magatokról, a másikról. Ne arról, hogy mi történt a családban, a gyerekkel és a munkahelyen. Egymás érzéseire legyetek kíváncsiak, arról beszéljetek, hogy hogyan vagytok legbelül.

 

4. Újra töltsetek együtt értékes időt

Emlékezz vissza, hogy a kapcsolatotok elején hogyan töltötték el az időt, mi mindent csináltatok együtt. Keress valamit, amit régen csináltatok és tervezd be a következő hétre. Keressetek új közös programokat, ami örömmel fog eltölteni benneteket, ami élményt és új behatásokat tud adni.

 

5. Avasd be újra az életedbe, engedd közel magadhoz!

Amikor még a kapcsolat elején vagyunk, akkor ismerkedünk a másikkal. Megmutatjuk a hobbinkat, beszélünk a kedvenc időtöltésünkről, valahogy nyitottabbak vagyunk egymás iránt. Ahogyan a kapcsolat kezd ellaposodni, úgy kezdünk zárni a másik előtt és egyszer csak azt vesszük észre, hogy két ismeretlen ember él egymás mellett, és nem mutatjuk meg magunkat a másiknak, ahogyan változunk az évek során. Fedezd fel újra az ismeretlen ismerőst, akarj a barátja lenni. A lényeg, hogy csináljatok valamit együtt, újra!

 

Sajnos a régi kapcsolatot nem egyszerű visszaállítani, magától meg pláne nem fog történni semmi. Ha közösen dolgoztok rajta, még van remény, legyen újra szívügyetek, csak akkor fog menni. Persze vannak olyan helyzetek is, amikor már akkora a szakadék, hogy az aljára sem látni le, de mindig van visszaút! Ez csak és kizárólag rajtad és a partnereden múlik.

süti beállítások módosítása