Stíler blog

A 10 legstílusosabb hollywoodi sztárpár

A 10 legstílusosabb hollywoodi sztárpár

2015. november 11. - Rigó Ági

Gazdagok, szépek, de a jó ízlés – vagy a jó stylist – nem mindig jár kéz a kézben ezzel a helyzettel. Szerencsére azért akad olyan hollywoodi pár, akik tetőtől talpig csodásan mutatnak a vörösszőnyegen, akár egymás mellett is.

george-clooney-amal-alamuddin.jpg

Ha együtt jelennek meg, akkor az sem jó, ha nagyon összeöltöznek, és persze az sem, ha teljesen különböző stílussal akarnak hódítani. A lényeg, hogy a pár mindkét tagjának megmaradjon az önálló személyisége, miközben mégis kifejezik összetartozásukat a divat eszközével is. Ehhez tulajdonképpen nem kell hírességnek lenni, mindannyian szeretnénk ilyen benyomást kelteni, amikor a párunkkal együtt jelenünk meg valahol, nem igaz?

Összegyűjtöttük hát a 10 legstílusosabb sztárpárt, és most kiderítjük, mi a titkuk.

GEORGE CLOONEY ÉS AMAL ALAMUDDIN: AZ ÚJ PÁROS

Házasságuk még viszonylag friss, azonban a sikeres jogász hamar alkalmazkodott a paparazzik villódzó vakuihoz, és irigylésre méltó ruhatárat épített fel. Szó sincs indokolatlan villantásokról vagy értelmetlen versengésről a fotósok előtt. Klasszikus, elegáns, mindig visszafogott, ám mégis divatos párt alkotnak. Nekik bejött az élet, nem igaz?

2015-11-08_1.jpg

KIM KARDASHIAN ÉS KANYE WEST: ÖSSZEJÖTT NEKIK?

Valljuk be, ők nagyon a legaljáról indultak. Kimről és családjáról minden az eszünkbe jut, csak a jó ízlés nem. Aztán együtt valahogy mégis elindultak egy jobb irányba, és mostanra elmondhatjuk, hogy időnként sikerült egészen menőnek tűnniük. Vajon mit rejteget a folytatás?

2015-11-089.jpg

CHRISSY TEIGEN ÉS JOHN LEGEND: A SZUPERCUKIK

Szó sem volt viharos kapcsolatról, ők mindig egymás mellett állnak és határozottan mosolyognak a kamerába. A popsztár engedi csillogni topmodell felesége szépségét, miközben idillinek tűnik kettejük viszonya. Talán egy kissé unalmasnak is, nem?

2015-11-086.jpg

BEYONCE ÉS JAY Z: SOSEM HIBÁZNAK

Bár folyton felreppennek pletykák hűtlenségről és válásról, a két popsztár sosem hibázik, ha együtt jelennek meg – legyen szó fellépésről vagy partyról, mindig hozzák a tőlük megszokott laza, merész stílust.

2015-11-082_1.jpg

BLAKE LIVELY ÉS RYAN REYNOLDS: BARBIE ÉS KEN?

A korábbi Gossip Girl színésznő élete mintha csak egy tündérmese lenne. A sikeres sorozat után forgatott még pár filmet, gyorsan férjhez ment, és megszülte első gyermekét. Közben pedig még arra is volt ideje, hogy stílusikonná fejlődjön.

2015-11-083_1.jpg

ANGELINA JOLIE ÉS BRAD PITT: BRANGELINA

Talán nekik van a világon a legtöbb ellendrukkerük, akik valahogy sosem tudják elhinni, hogy az ő életük olyan tökéletes, mint amilyennek látszik. Pedig kifelé nagyon ügyesen hozzák a látszatot, olyannyira, hogy hajlamos vagyok elhinni, hogy igaz is.

2015-11-084_1.jpg

CAMILA ALVES ÉS MATTHEW McCONAUGHEY: A KAMÉLEON ÉS A SZÉPSÉG

Míg Matthew szerepről szerepre hol lefogy, hol felszed 30 kilót, szakállat növeszt, látványosan öregszik (vagy éppen fiatalodik, khm…), addig felesége, Camilla stabilan hozza a maga lélegzetelállító formáját. Stílusukon érződik az a magabiztosság és kísérletező szellem, ami csak összeszokott párokra jellemző.

2015-11-085_1.jpg

DIANE KRUGER ÉS JOSHUA JACKSON: KIBILLEN A MÉRLEG

Közös fotóikról látszik, hogy Diane-t sokkal jobban érdekli a divat, szívesen kísérletezik a különböző stílusokkal, míg férje inkább a klasszikus, visszafogott darabok híve. Sebaj, az összhatás így sem rossz, de azért jó lenne egyszer aput is valami vadabb szerelésben látni, nem?

2015-11-087.jpg

JENNIFER ANISTON ÉS JUSTIN THEROUX: A SZELÍD MOTOROSOK

Jennifer Aniston mindig is gyönyörű nő volt, de a stílusa sosem volt valami izgalmas. Általában egyszerű vonalvezetésű fekete ruhákban jelent meg – míg nem jött Justin. A színész-rendező vagány, motoros stílusa Jent is kibillentette a komfortzónájából, amiért mi csak hálásak lehetünk, hiszen azóta izgalmas, szórakoztató darabokat láthatunka színésznőn is.

2015-11-088.jpg

VICTORIA ÉS DAVID BECKHAM: A BRITEK...

...akik együtt váltak stílusikonná. Karrierük kezdetén még egyikük sem a kifinomultság mintaképeként jutott eszünkbe, mára azonban külön-külön és együtt is elérték ezt a státuszt. Victoria igazi kaméleonként ugrik egyik stílusból a másikba, míg David inkább a klasszikus ruhadarabokat kedveli.

2015-11-081_1.jpg

Olvass még több Stíler cikket:

A szürke újabb 50 árnyalata

20 év legdögösebb Bond-lányai

Olasz szépségikonok, akik fölött nem jár el az idő

Divatbakik, amiket érdemes elkerülni ősszel

süti beállítások módosítása